2017. december 22., péntek

Somogyi édes aprósütemény

Az Abroszra való receptje alapján készítettem el. Nagymamám sokszor készített hasonlót, a receptet sajnos nem kértem el tőle. Ez viszont épp olyan lett, mint a mami-féle.

Somogyi édes aprósütemény:


Hozzávalók:

60 dkg liszt
26 dkg zsír
1 cs. szárított élesztő
1 tojás
1,5 dl tej
2 kk. cukor
1 csipet só

Elkészítés:

A langyos tejbe 1 teáskanál cukrot keverünk, majd beleöntjük a szárított élesztőt. Lefedjük, langyos helyre tesszük.
A lisztet elkeverjük a cukorral és a sóval, majd elmorzsoljuk benne a zsírt. A közepébe mélyedést fúrunk, beletesszük a tojást és a felfuttatott élesztőt.
Jól kidagasztjuk, majd lefedve 1 órát kelesztjük.
8 egyenlő részre vágjuk, gombócokat formázunk, amiket 2-3 mm vékonyra nyújtunk. 8 cikkelyre vágjuk,  vastagabb végére 1 kiskanál lekvárt teszünk (szilvával az igazi, de én meggylekvárral, cukros dióval és kajszilekvárral is készítettem).
A tölteléket körbenyomkodva kis kifliket formázunk, amit sütőpapírral bélelt tepsiben, előmelegített sütőben kb. 15 perc alatt készre sütünk.
A sütőből kivéve még melegen porcukorba forgatjuk.
64 db kis kiflink lesz.

2017. december 2., szombat

Csirkemellsonka

Az Intenset diéta során sok csirkellmellsonka fogy. Egy zárt csoportban osztották meg a házi csirkemellsonka készítését.
A recepthez írtam mennyiséget, de a lényeg az elkészítés módja, mindenki saját szájíze szerint ízesít.

Csirkemellsonka


Hozzávalók:

60 dkg csirkemellfilé
4 gerezd fokhagyma
2 kk. só
őrölt feketebors

Elkészítés:
A megmosott csirkemellfilét apróra vágjuk, hozzáadunk 4 gerezd apróra vágott fokhagymát, sóval borssal ízesítjük. Zöldfűszereket is tehetünk bele. Az egészet késes aprítóba tesszük és pépesítjük. Sütőpapírban hengerré tekerjük, a levegőt kinyomkodjuk belőle. Alufóliába is betekerjük és 180 fokra előmelegített sütőben 45 percig gőz fölött pároljuk. Ehhez egy tepsibe vizet engedünk, arra rácsot teszünk és az egészet lefedjük, vagy én a Tupperes Pro tálamba kevés vizet tettem, belefektettem a batyutt, lefedtem és készre pároltam. Nagyon finom lett!

2017. november 24., péntek

Mogyorós kalács

Még tizenvalahány évvel ezelőtt a hajdani nlc-s Sütik képpel csoportból nyomtattam ki "Csiky" Mogyorós kalács receptjét. Babgulyás mellé ma ez készült. 

Mogyorós kalács




Hozzávalók:
230 ml víz,
1 tojás,
450 g liszt,
45 g sovány tejpor,
csipet só,
50 g cukor,
75 g margarin,
1 cs. élesztő
mogyorókrém

Az élesztőt langyos cukros vízben elkeverjük. A hozzávalókat kelesztőtálba tesszük, robotgép dagasztóspiráljával jól kidagasztjuk. A kelesztőtálban megkelesztjük. Nagyon puha, lágy, ragacsos tésztát kapunk.
Kelesztés után lisztezett deszkán kinyújtjuk (kb. 65x45 cm), mogyorókrémmel megkenjük, hosszában félbe vágjuk és mindkettőt belülről kifelé feltekerjük. A két feltekert rudat összecsavarjuk és kevés olajjal kikent olyan kapcsos tortaformába tesszük, amelyiknek van közepe. További 45 percet kelesztjük, majd 200 fokos sütőben 30-35 perc alatt készre sütjük.

2017. november 23., csütörtök

Karamellás-mogyorós sajttorta

Nagyon finom! A eredeti receptet itt találtam. Én kicsit módosítottam rajta. (Cukor helyett xilit, kevesebb mascarpone, +krémsajtot elhagytam, karamellkrémet sem készítettem és a díszítés is elmaradt.)

Karamellás-mogyorós sajttorta





Hozzávalók:

50 g sós földimogyoró,
140 g zabkeksz, (1 csomag)
100 g vaj,
500 g mascarpone,
100 g xilit,
40 ml karamell likőr (nálam tofee krémlikőr),
2 dl habtejszín,
1 cs. zselatin fix

Elkészítés:

A földimogyorót és a zabkekszet aprítógépben összeaprítjuk, hozzákeverjük az olvasztott vajat és egy sütőpapírral bélelt tortaformába egyengetjük. Amíg a krém elkészül hűtőbe tesszük.
A krémhez robotgéppel kikeverjük a mascarponét, xilitet, a likőrt, habtejszínt és a zselatin fixet. Rásimítjuk a kekszes alapra és minimum 4 órára a hűtőbe tesszük.

Gyors és finom.

2017. november 15., szerda

Rízsfelfújt

Talán gyerekkoromban ettem utoljára, gondoltam meglepem vele a családot. Rízsfelfújt, ahogy Vicikó készíti NoSalty recept alapján készült.

Rízsfelfújt




Hozzávalók:

350 g rízs,
3 dl víz,
7 dl tej,
1 vaniliás cukor,
csipet só,
160 g cukor,
60 g vaj (puha),
200 ml tejföl,
5 tojás,
lekvár, vagy szörp a tálaláshoz

Elkészítés:

A rízst megmossuk, majd a vízzel, tejjel, csipet sóval és vaníliás cukorral feltesszük főzni és gyakori kevergetés mellett készre főzzük. Hagyjuk kihűlni.
A tojásokat kettéválasztjuk. A sárgáját a cukorral és a vajjal jól kikeverjük. Beletesszük a tejfölt, ezzel is összekeverjük.
A tojásfehérjét kemény habbá verjük.
A kihűlt rízshez hozzáadjuk a tojásos krémet, majd a tojásfehérje habot is óvatosan belekeverjük.
Kivajazott hőálló tálba tesszük és 180 fokra előmelegített sütőben aranybarnára sütjük.
Lekvárral, szörppel ízesítve tálaljuk.



2017. november 12., vasárnap

Római csirkemáj

Még nyáron mentettem le a NoSalty oldalról a római csirkemáj receptjét és pár hete el is készítettem. Nagyon finom, egyszerűen elkészíthető egytálétel.

Római csirkemáj




Hozzávalók: 

15 dkg szeletelt füstölt szalonna,
8 közepes burgonya,
50 dkg csirkemáj,
1 ek. majoranna,
4 db zöldhagyma,
4 gerezd fokhagyma,
10 db gomba,
1 db zöldpaprika,
2 db paradicsom,
15 dkg reszelt trappista sajt,
1 ek. ételízesítő,
só, bors ízlés szerint.

Elkészítés:

Én Tupperes tálban készítettem. 
A tál alját kirakjuk szalonnaszeletekkel, úgy, hogy kicsit az oldalára is jusson. A burgonya felét rátesszük, megszórjuk ételízesítővel, sóval, borssal. A zöldhagymát felkarikázzuk, felét rászórjuk. 2 gerezd fokhagymát nyomunk rá. A lecsepegtetett csirkemájat összekeverjük a majorannával és a fokhagymára helyezzük.A burgonya másik felével betakarjuk, ételízesítővel, sóval, borssal meghintjük. A gombát nyolcadokba vágva rádobjuk, a paprikát kicsumázzuk, csíkokra szeljük és elosztjuk rajta. A hámozott paradicsomot is rátesszük. Rátesszük az edény tetejét és előmelegített sütőbe toljuk 50 percre. (Nem kell alá sem folyadék, sem zsíradék.)
Ha lejárt az idő levesszük a tetejét (én óvatosan leöntöttem róla annyi folyadékot amennyit tudtam úgy, hogy ne csússzon ki és ne essen szét), reszelt sajttal megszórjuk és 10 perc alatt ropogósra sütjük.

2017. október 11., szerda

Pizzaszósz

Augusztus végén rengeteg marhaszív paradicsomhoz jutottam, lehetetlen volt akkora mennyiséget megenni, így egy részéből pizzaszósz készült. Sweet Home - Hajni sütödéje oldalról vettem a receptet.

Pizzaszósz





Hozzávalók: 
3 nagy fej vöröshagyma2 kg paradicsom3 gerezd fokhagymakb. fél deci étolaj1 teáskanál bazsalikom1 teáskanál oregano0,5 mokkáskanál kakukkfű4-5 kisebb babérlevél3 mokkáskanál sócukor ízlés szerint(én 3 csapott teáskanálnyit tettem bele)5-6 kisebb csavaros tetejű üveg


A hagymákat meghámozzuk és apró kockára vágjuk, majd az olajban feltesszük párolódni. A paradicsomok héját lehúzzuk és felkockázzuk, majd a hagymával együtt addig főzzük amíg a levének a nagy része el nem főtt. Ezután botmixerrel pépesítjük. Visszatesszük a tűzre és a fűszerekkel beízesítjük. Lassú tűzön a kellő sűrűség eléréséig, gyakran kevergetve főzzük. Ha elkészült kimosott, tiszta üvegekbe színültig adagoljuk, majd légmentesen lezárjuk és fejreállítjuk kb. 5 percre. Ezután jól betakargatva száraz dunsztba tesszük és ott hagyjuk kihűlni.

2017. október 9., hétfő

Töltött padlizsán

Kis cuki padlizsánokat kaptam, töltött padlizsánnak készítettem el. A hozzávalókat csak úgy kb. írtam, természetesen nem méricskéltem.

Töltött padlizsán


Hozzávalók:

2 padlizsán,
1 fej vöröshagyma,
2 gerezd fokhagyma,
30 dkg darált hús,
só, bors, kakukkfű, oregánó, bazsalikom, rozmaring (ízlés szerint)
2 ek. tejföl,
10 dkg reszelt sajt


Elkészítés:

A padlizsánokat hosszában félbevágjuk, belsejét amennyire tudjuk kikaparjuk.
Egy serpenyőben kevés olívaolajon megpároljuk az apróra szelt vöröshagymát. Hozzátesszük a szintén apróra vágott fokhagymát, majd a darált húst. Fehéredésig pirítjuk, sóval, borssal, kakukkfűvel, (ízlés szerint oregánóval, bazsalikommal, rozmaringgal) fűszerezzük. Hozzátesszük a kikapart padlizsán belsejét és készre fűzzük a ragut. Ha elkészült, tejföllel összekeverjük, a padlizsánokba kanalazzuk, reszelt sajttal meghintjük és előmelegített sütőben addig sütjük, mag a sajt megpirul.
Nagyon finom egytálétel!

2017. október 7., szombat

Kakaós kevert sütemény

A múltkori mákos bögrés sikerén felbuzdulva kakaós kevert sütit sütött nagylányom. Teljesen egyedül készítette a Kakaós kevert Karicától recept alapján. Nagyon büszke vagyok rá!

Kakaós kevert sütemény



Hozzávalók:
1 db tojás,
5 dkg margarin,
25 dkg cukor,
25 dkg liszt,
3 púpozott ek. kakaópor (cukrozatlan),
1 cs. vaníliás cukor,
1 cs. sütőpor, 
2,5 dl tej

A tojást a kristálycukorral és a margarinnal habosra keverjük.
Apránként hozzákeverjük a kakaóport, a lisztet és a sütőport. Közben tejet öntünk a masszához, hogy jól keverhető legyen.
Süpőpapírral bélelt gáztepsibe (kb.38x22 cm) öntjük és 180 fokra előmelegített sütőben 30 perc alatt készre sütjük.

Mákos bögrés sütemény

Latsiakonyhájából választottam a receptet, egy nagyon egyszerű bögrés mákos kevert. Én meggyet is tettem bele jócskán, mert mi úgy szeretjük.

Mákos bögrés sütemény



Hozzávalók:
1 bögre liszt,
1 bögre cukor,
1 bögre darált mák,
1 tk sütőpor,
1 bögre tej,
1 tojás,
50 ml olaj

3-4 marék magozott meggy

A tojást, a tejet és az olajat egy tálban összekeverjük. 
Hozzákeverjük a cukrot, a lisztet, sütőport és a mákot. 
Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük. (A recept 20x20-ast ír, nekem ilyen nincs, de hasonló kerületűt kerestem.) 
A tetejét megszórjuk a magozott meggyel. 
107 fokra előmelegített sütőben légkeverésen 30 perc alatt megsütjük.
Ha kihűlt, kockákra vágjuk. 

Finom lett nagyon, pedig nem is volt elég mákom itthon, így több lisztet tettem hozzá.

2017. szeptember 29., péntek

Kukoricalisztes gyümölcsös kevert sütemény

A Kifőztük magazin receptjét készítettem el. Gyors és finom kevert süti.

Kukoricalisztes gyümölcsös kevert sütemény:



Hozzávalók:

17 dkg liszt,
10 dkg kukoricaliszt
11 dkg cukor
1 vaníliás cukor
1 tk. szódabikarbóna
2 tk. sütőpor
csipet só,
2,4 dl natúr joghurt
1 ek citromlé
2 tojás,
80 ml olívaolaj,
2 alma,
2 marék magozott meggy


Elkészítés:

Egy nagy tálban kézi habverővel elkevertem a tojásokat, belekevertem a joghurtot, olívaolajat, citromlevet, cukrokat. Hozzátettem a lisztet, sütőport, szódabikarbónát, sót és habverővel csomómentesre kevertem.
A masszát kizsírozott, kilisztezett tortaformába öntöttem, elegyengettem, a meghámozott almakockákat és meggyet a tetejére tettem és kicsit belenyomkodtam.
180 fokon 45 percig sütöttem.


2017. augusztus 29., kedd

Sütés nélküli Oreo torta

Szülinapra készült kérésre a sütés nélküli Oreo torta. Én ez alapján a recept alapján vásároltam be, Réka viszont ezt szerette volna. Így végül egy egyedi gyártású Oreo tortánk lett.

Oreo torta



Hozzávalók: 
3 csomag Oreo keksz (48 db)
5 ek. olvasztott vaj
2 x 250 g mascarpone
6 dl habtejszín
6 ek. cukor
1 cs. vaníliás cukor
2 dl tej
1 cs. zselatin fix

Elkészítés:
A 2 csomag kekszet szétválasztunk, a tésztáját ledaráljuk, az olvasztott vajjal összekeverjük és egy lecsatolható oldalú tortasütő formába nyomkodjuk.
Mi két réteg krémet készítettünk, mivel 1 réteg nagyon vékony lett volna.
1. réteg: 
250 g mascarponét 3 ek. cukorral, a vaníliás cukorral, a keksz krémjével és 2 dl tejszínnel egy lábosban habosra keverünk. A zselatin fizet a tejben feloldjuk, majd ezt is a krémhez tesszük, jól elkeverjük és az egészet feltesszük főzni. mikor már forr lezárjuk és a tésztaalapra öntjük. Hagyjuk kihűlni. 
2. réteg:
250 g mascarponét 4 dl tejszínnel és 3 ek. cukorral habosra keverünk. A kihűlt első rétegre simítjuk.
A maradék 16 kekszből 3 szemet félretettünk a díszítéshez, a többit szétszedjük, a kekszet ledaráljuk és szitával a sütire szitáljuk. 



Elfogyott, de semmi különös nem volt benne. Ettünk már finomabb tortát is!

2017. június 24., szombat

Meggyes pudingos keksz szelet

Itt a meggyszezon, tele van a net jobbnál jobb receptekkel. Most ezt a meggyes pudingos keksz szeletet készítettem el.

Meggyes pudingos keksz szelet

Hozzávalók:

2 cs. vajas keksz

Vaníliás réteghez:
2 cs. vaníliás puding
4-5 ek. cukor
6 dl tej
5 dkg vaj

Meggyes réteghez:
50 dkg magozott meggy
2*1 dl víz
3-4 ek. cukor
1-2 ek. vaníliás pudingpor

Elkészítés:
Gáztepsi (vagy hasonló méretű edény) alját keksszel kirakjuk.
A vaníliás réteghez megfőzzük a pudingot, még melegen belekeverjük a vajat és a kekszes rétegre tesszük óvatosan, hogy a kekszek ne csússzanak el.
A meggyes réteghez a kimagozott meggyet aprítóba tesszük rövid időre (ez elhagyható). Ezután lábasba öntjük 1 dl vízzel és a cukorral és elkezdjük főzni. Amikor már forr, belekeverjük a másik 1 dl vízzel kikevert vaníliás pudingot és besűrítjük.
Ha kész, rákenjük a vaníliás rétegre, kirakjuk keksszel és néhány órát állni hagyjuk.
Nagyon finom, könnyű nyári édesség.

2017. június 16., péntek

Sült túrógombóc

A Kifőztük magazin receptjét próbáltam ki. Fél adagot készítettem és nem laktózmenteset, dupla öntettel.

Sült túrógombóc:

Hozzávalók:

Gombóchoz:
fél kg túró,
3 tojás,
2 ek. cukor,
1 vaníliás cukor,
15 dkg búzadara,
csipet só

Öntethez:
5 dl joghurt,
2 tojás,
2 ek. cukor,
1 vaníliás cukor

A gombóc hozzávalóit összegyúrom, 3-4 órát pihentetem. Egy tálat margarinnal vastagon kikenek, a masszából formázott gombócokat egymás mellé teszem, a kikevert öntettel leöntöm és 35-40 perc alatt 180 fokra előmelegített sütőben készre sütöm.







2017. június 5., hétfő

Gyors kefires sütemény

Szeretjük az egyszerű, kevert gyümölcsös süteményeket. Érik az eper, a cseresznye, a fagyasztóban még egy kis meggy is volt. A recept a Nosalty oldalról van

Gyors kefires süti



Hozzávalók:

1 nagy pohár kefir
4 tojás
400 g finomliszt
200 g cukor
2 dl olaj (az eredeti recept olívaolajat ír, én kb. 1,5 dl naprafordóolajat és 0,5 dl olivaolajat használtam)
1 cs. sütőpor

Elkészítés: 
A hozzávalókat tálba tesszük, robotgéppel jól kikeverjük. A masszát kizsírozott, kilisztezett tepsibe (kb. fél gáztepsi méretű) öntjük, gyümölccsel jó gazdagon megszórjuk. 180 fokra melegített sütőben légkeverésen 30-35 perc alatt készre sütjük. 
Nagyon finom frissen is és még napok múlva is!

2017. április 22., szombat

Linzer és Isler

Húsvétra linzert és islert sütöttünk a Nagy Rámakönyv 2. 29. oldalán található recept alapján. Nagyon jó lett, fémdobozba téve már estére visszapuhult. Az egy adag elég kevés, óvnom kellett a családtól hogy 1-2 napig kitartson. 

Linzer és isler





Hozzávalók: 
50 dkg liszt, 1 tasak sütőpor, 1 tasak vaníliás cukor, csipet só, 20 dkg kristálycukor, 10 dkg darált dió, 25 dkg Rama, 1 tojás, 2 ek. tejföl, házi lekvár az összeragasztáshoz.

Az isler bevonatához: 10 dkg jó minőségű csokoládé, 5 dkg Rama

Elkészítés:
A lisztet, sütőport, vaníliás cukrot, sót, cukrot és diót jól összekeverjük, majd gyorsan hozzágyúrjuk a Ramat, tojást, tejfölt és egy kevés citromlevet. Hideg helyen kicsit pihenni hagyjuk.
Vékonyra nyújtjuk, az islereket párosával kör alakúra, a linzereket virág formára szaggatjuk (ezt is párosával, de a tetején lévő közepére kis lyukat szaggatunk).
200 fokra előmelegített sütőben készre sütjük.

Miután a tészta kihűlt, az islerek tetejét csokimázba mártjuk, hagyjuk megdermedni, majd valamilyen bogyós gyümölcsből készült lekvárral összeragasztjuk. 
A linzereket házi baracklekvárral ragasztottuk össze, ezeket megporcukroztuk.


2017. április 17., hétfő

Kakaós kalács

Isteni finom kakaós kalácsot sütöttem az itt talált recept alapján. Tanakodtam nem lesz e sok a teljes adag 1 kg lisztből, de nem volt az. :-) Semmiben nem tértem el a recepttől.

Kakaós kalács:


Hozzávalók a tésztához:
1 kg liszt,
5 tojás sárgája,
10 dkg porcukor,
5 dl tej,
4 ek. napraforgóolaj,
5 dkg élesztő,
1 ek. kristálycukor,
1 cs. sütőpor,
1 csipet só,
vaj a tepsi kikenéséhez

Hozzávalók a töltelékhez:
25 dkg vaj,
20 dkg porcukor,
4 ek. cukrozatlan kakaópor

A kenéshez:
1 tojás,
5 dkg olvasztott margarin

Elkészítés:
A tej felét a kristálycukorral meglangyosítjuk, belemorzsoljuk az élesztőt. Amikor megkelt összedolgozzuk a liszttel elkevert sütőporral, a tojások sárgájával, porcukorral, csipet sóval, olajjal és a maradék tejjel. Jól kidolgozzuk és fél órát kelesztjük.

Közben a töltelékhez a margarint habosra keverjük a porcukorral és a kakaóporral.

A megkelt tésztát 6 részre osztjuk, mindegyiket tepsi nagyságúra nyújtjuk. Megkenjük őket a töltelékkel és szorosan felcsavarjuk. Kettőt-kettőt összefonunk, az így kapott 3 kalácsot kivajazott tepsibe tesszük, a felvert tojással megkenjük és fél órát kelesztjük.

200 fokra előmelegített sütőben megsütjük, még melegen olvasztott margarinnal megkenjük. A tepsiben hagyjuk kihűlni, hogy a kifolyt csoki ráragadjon az aljára. Langyosan már ehetjük.






2017. január 25., szerda

Pulled pork, vagyis tépett malac

Párom kérésére készült a Morning Show Rákóczi Ferijének pulled pork, vagyis tépett malac receptje. Street food típusú étel, isteni finom volt. A szendvicsekről fénykép sajnos nem készült, de fogok még ilyet készíteni, majd akkor... Hűen követtem a receptet, egyedül füstölt paprikát nem kaptam, ezt csemege darált paprikával helyettesítettem.


Pulled pork, vagyis tépett malac



Hozzávalók:

1.5 kg sertéslapocka
10 gerezd fokhagyma tisztítva, aprítva

3 evőkanál balzsamecet
2 evőkanál durva szemű só
1 evőkanál durvára tört bors
2 evőkanál édes pirospaprika
1 evőkanál füstölt paprika (ezt csemege darált paprikával helyettesítettem)
fél evőkanál római kömény
1 evőkanál szárított kakukkfű
5 evőkanál méz



A sütőt 150 fokra előmelegítjük. Az alapanyagokat összekeverjük, majd annyi vizet, vagy bort adunk hozzá, hogy kenhető állagú masszát kapjunk. Ezt a husiba masszírozzuk, tepsibe tesszük, alálocsolunk 2 dl vörösbort, alufóliával lefedjük és sütőbe tesszük. Három órán keresztül fólia alatt sütjük, utána még fél órát fólia nélkül. (A kép a tépkedés előtt készült.) A sütőből kivéve két villával szálakra szedjük, barbecue szósszal meglocsoljuk.



Coleslaw



1 fej káposzta a torzsájától leválasztva, reszelve
3 sárgarépa tisztítva, vékony csíkokra szeletelve
Vagy készen veszel olyan zacskósat, amiben ez a két alapanyag van konyhakészen:-)
1 fej lilahagyma nagyon apróra vágva
6 evőkanál jó minőségű majonéz
2 evőkanál tejföl, vagy kemény állagú joghurt
1 evőkanál barnacukor
1 csapott evőkanál mustár
fél evőkanál tárkonyecet, ha beszerezhetetlen, akkor friss citromlé
só, bors



A reszelt káposztát besózzuk, állni hagyjuk. A majonézt, tejfölt, cukrot, mustárt, ecetet összekeverjük, sóval, borssal ízesítjük. Belekeverjük a hagymát, a levétől kinyomkodott káposztát, a répát és a szószt. Amíg sül a hús, addig a sali is összeérik.



Jó minőségű gyökérkenyenyet, bucit, pannini-t, kettévágunk, barbecue szósszal megkenjük, mehet rá a husi és a sali.

2017. január 12., csütörtök

Kekszes krémes sütés nélkül

A Receptkirály.hu oldalon találtam a sütés nélküli kekszes krémes receptjét. Egyszerű és nagyon finom!

Kekszes krémes sütés nélkül:



Hozzávalók:
1 csomag négyszögletes vajas keksz (én most háztartási kekszből csináltam)
3 cs. vaníliás pudingpor
8 dl tej
5 dl Hulala tejszín
1 cs. zselatin fix (Oetker)
2 dkg margarin
15 dkg porcukor
1 tortabevonó, vagy 10 dkg étcsoki és 5 dkg margarin

Elkészítés:
A 3 cs. pudingot megfőzzük a 8 dl tejben. A margarint a porcukorral kihabosítjuk, majd a kihűlt pudinghoz keverjük. A keksz egyik felével egy tepsi alját kirakjuk (4x5 db), majd a krémet rákenjük.
A tejszínt a zselatin fixel felverjük, a kérmre simítjuk, majd a keksszel kirakjuk a tetejét.
A süti tetejét vízgőz fölött felolvasztott csokoládéval bevonjuk.

2017. január 10., kedd

Görög muszaka

Oli(E)va receptje alapján álltam neki életem első muszakájának. Ő a NoSalty oldalán azt írja, hogy több mint 25 éve él egy kis görög szigeten és ez az eredeti görög muszaka recept. Most eltértem a recepttől, de legközelebb nem fogok.

Eltérések:  1. Az eredeti recept hosszában szeleteli a zöldségeket és olívaolajon elősüti őket. Én burgonyát héjában megfőztem, megpucoltam, felkarikáztam. A padlizsánt, cukkinit szintén karikára vágtam és ezeket nyersen rétegeztem.
2. Nem kaptam marhahúst, így a bolognai szósz disznóhúsból készült.

Görög muszaka:




Hozzávalók:
1 kg burgonya
1/2 kg padlizsán
1/2 kg cukkini
15 dkg reszelt sajt
szerecsendió, só, bors, fahéj
olívaolaj

Hozzávalók a bolognai szószhoz:
1 fej vöröshagyma
1 sárgarépa
2 gerezd fokhagyma
1/2 kg darált marha vagy birkahús
40 dkg paradicsomszósz
só, bors, oregánó, bazsalikom, rozmaring

Hozzávalók a Morney szószhoz:
8 dl tej
3 ek vaj
3 púpozott ek finomliszt
reszelt szerecsendió ízlés szerint
3 db tojássárgája
5 dkg reszelt sajt
só, bors ízlés szerint


Elkészítés:
1. A burgonyát héjában feltettem főzni.
2. Elkészítettem a bolognai szószt: A megtisztított vöröshagymát felkockáztam, kevés olívaolajon megdinszteltem. Beletettem a megtisztított, nagy lyukú reszelőn lereszelt sárgarépát és az apróra vágott fokhagymát, kicsit pároltam őket együtt is. Beletettem a darált húst, kicsit pirítottam míg a hús kifehéredett, majd sóval, borssal, rozmaringgal, oregánóval, bazsalikommal ízesítettem. Felöntöttem a paradicsomszósszal és készre főztem.
3. A megfőtt burgonyát megpucoltam, 1 cm vastag karikákra vágtam.
4. A padlizsánt szintén felkarikáztam, lesóztam, kicsit állni hagytam és szűrőben hagytam hogy lecsöpögjön, kijöjjön a keserű íze.
5. A cukkinit is felkarikáztam.
6. Ezután jön a rétegzés: Egy nagyobb tál alját olívaolajjal kikentem, a felkarikázott burgonya felével kiraktam. Reszelt szerecsendióval megszórtam, reszelt sajttal meghintettem. 
A következő réteg a lecsöpögtetett padlizsán kissé sózva, borsozva.
Erre jön a bolognai szósz, majd a cukkini kis fahéjjal és reszelt sajttal megszórva.
A tetejére a burgonya másik fele kerül. Alufóliával lefedve másfél órát sütjük.
7. Közben elkészítjük a Morney szószt. Ehhez a tejet felmelegítjük. Egy vastag aljú lábosban megfuttatjuk a vajat, hozzáadjuk a lisztet, rózsaszínűre pirítjuk. A lisztes masszához habverővel állandóan keverve hozzáadjuk a meleg tejet. Amikor besűrűsödött levesszük a tűzről, hozzáadjuk a szerecsendiót, sózzuk, borsozzuk, hozzákeverjük a reszelt sajtot és a tojások sárgáját.
Ezt a szószt öntjük a muszaka tetejére, fahéjat, borsot, reszelt sajtot hintünk rá és fél óra alatt pirosra sütjük.

Oli(E)va azt írja, hogy ha nincs időnk, neki se álljunk. Nekem a délelőttöm ráment. Legközelebb teljes egészében az ő ajánlása szerint fogom elkészíteni.










2017. január 5., csütörtök

Majonézes virslis lencsesaláta

Szilveszterre készítettem, de annyira finom lett, hogy gyakrabban fogom elkészíteni. Két oldalról néztem össze a receptet. Az alapötletet Konyhamánia Edit módra adta, de Andi konyhájában is kutakodtam.

Virslis lencsesaláta



Hozzávalók:
20-25 dkg lencse
4 db juhbeles virsli (én sajtosat vettem)
7 ek. majonéz
7 ek. tejföl
1 kávéskanál mustár
pár csepp citromlé
2 db közepes ecetes uborka
1 nagy fej lilahagyma

Elkészítés:
A lencsét sós, babérleveles vízben megfőzzük. A virsliket megfőzzük, felkarikázzuk. A hagymát félbe vágjuk, vékonyan felszeljük. Az uborkát apró kockákra vágjuk. A majonézt elkeverjük a tejföllel, mustárral, cirtomlével, sózzuk, borsozzuk. Belekeverjük a megfőtt lencsét, a felkarikázott virslit, a hagymát, uborkát. Egy napig állni hagyjuk, hogy az ízek összeérjenek.
Nagyon finom!

2017. január 4., szerda

Töltött paprika

A NoSalty Tradícionális töltött paprika receptjét készítettem el. Nekem nagyon ízlett, párom hiányolta belőle a fűszereket (szerinte egy kis petrezselyem, lestyán vagy valami hasonló elkelt volna a gombócba.)

Töltött paprika:

(kép sajnos nem készült, majd legközelebb pótlom)

Hozzávalók:
6 db tölteni való paprika
50 dkg darált sertéshús
12 dkg rizs
1 fej vöröshagyma
400 g sűrített paradicsom
1 ek cukor
só, bors, pirospaprika ízlés szerint
2 ek. étolaj
1,5 ek. liszt

Elkészítés:
A paprikákat megmossuk, kicsumázzuk, vastagabb végüket levágjuk. A rizs félig megfőzzük.
A vöröshagymát apróra vágjuk és az étolajon megdinszteljük. A paprika levágott végét egy nagy lábos/fazék aljára tesszük. A töltelékhez a darált húst, rizst, hagymát pirospaprikát, sót, borsot összekeverjük, megtöltjük vele a paprikákat, majd a lábosba tesszük őket. A maradék húsból gombócokat formázunk, ezt is a lábosba tesszük.
Egy közepes fazékban elkészítjük a papadicsomszószt. A lisztből kevés zsiradékkal világos rántást készítünk. Beletesszük a sűrített paradicsomot, vízzel felöntjük, sózzuk, cukrozzuk. A szószt a töltött paprikákra öntjük és még annyi vizet teszünk hozzá, hogy a gombócokat ellepje. Kb. egy órát főztem lassú tűzön.
6 paprikás és a gyerekek kedvéért 6 sima gombóc lett, az eredeti recept 10 paprikát ír.